Történetünk

Az 1970-es évek elején Budapest külső területén új lakótelepet kezdtek el építeni: Újpalotát. Gombamód szaporodtak a házak, s a beköltözőkkel jöttek a gyerekek. Iskolák is kellettek a telepen, ezek egyike a Hartyán Közi Általános Iskola. 1973. szeptember 1-én kezdődött el a tanítás a Hartyánban. E név történelmi eredetű: a XI. században Szent István király uralkodása alatt Visegrád megye legősibb településének neve Harkian (Hartyán) volt. Az a terület, ahol iskolánk épült, egykor Tétény fia, Horka birtoka volt.
 

Az eltelt közel négy évtized alatt sok változást éltünk meg. 2000-ben általános iskolából nevelési – oktatási központtá alakultunk négy óvodával gyarapodva. Tíz év elteltével 2011. augusztus 1-től ismét általános iskolává alakultunk vissza.
 

Jelenünk

Az iskolánk épülete igen kedvező környezetben áll. Zöld parkok, felújított játszóterek veszik körül. Maga az intézmény is sportolásra, játékra alkalmas udvarral rendelkezik. Tágas aulánk, hatalmas, jól felszerelt tornatermünk bőséges teret biztosít a panellakások falai közé szorított, nagy mozgásigényű diákjainknak.

Pedagógiai programunkban céljainkat, feladatainkat úgy válogattuk össze, hogy a jó eredményt elérő tanulók is, és a lassabban haladók is megkapjanak minden továbbhaladáshoz, fejlődéshez szükséges feltételt. Feltett szándékunk, hogy alakuljon ki kudarctűrő képességük, de a tanulást ne kudarcként éljék meg! A nevelés különböző területein olyan fejlesztést kapnak, amely hozzájárul a teljes, harmonikus fejlődéshez.
Megfelelő eszközök alkalmazásával elérhetjük, hogy tanítványaink megbízhatóak legyenek, helyes önértékeléssel rendelkezzenek, és legyen véleményük a velük és körülöttük történő eseményekkel kapcsolatban, s azt megfelelő módon ki is tudják fejezni.
Iskolánk erősségeinek számítanak szabadidős rendezvényeink is, amelyek sokféle lehetőséget kínálnak az intézmény vonzáskörében élőknek.
Az iskolai hagyományok ápolásával az együvé tartozás érzését erősítjük diákjainkban. A Gólyaavató, Egészségnap, Adventi gyertyagyújtás, Karácsonyi hangverseny, Magyar Kultúra Napja, Iskolai farsang, Kiszebáb égetés, Föld Napja, Költészet Napja, Anyák napja, Kamasz klub, nemzetiségi találkozók, versenyek, ünnepélyek, év végi hangverseny, színi előadás, Hartyán nap, nyelvi, sport, erdei és nyári táborok során sok élménnyel is gazdagodnak.

Specialitások

Az óvodai programot folytatva az 1-2. évfolyamon egy – egy tanulócsoport Lépésről-lépésre programmal tanul, fokozottan figyelembe véve az egyéni haladási tempót. Minden évfolyamon van emelt szintű testnevelés és német nemzetiségi osztályunk. Napköziben, és korrepetáláson segítjük lassabban haladó tanítványainkat. Tehetséges, érdeklődő diákjainknak szakköri keretben adjuk meg a fejlődés lehetőségét.
Az igényeknek megfelelően kiemelt területnek számít az idegen nyelv és a számítástechnika oktatás. 1-3. évfolyamon heti két órában idegennyelv oktatásban vehetnek részt azok a kicsinyek, akik bírják a fokozottabb megterhelést. Ehhez kapcsolódóan a pedagógusok értékrendjében is kiemelt az értékközvetítés, értékátadás és a szocializáció. A jó emberi kapcsolatok kiépítését a helyes magatartásformák kiemelésével kívánja az intézmény segíteni. Ennek érdekében a közösségfejlesztés színterei kiterjednek minden - az iskola által érintett - területre. Fontos szerep jut a meggyőzésnek, példamutatásnak, és a pozitív élményeknek. Ezáltal lehetőség adódik a tehetséges és szerényebb képességű tanulók fejlesztésére, amit segít még az olvasástanítás kiemelt kezelése és a tanulás tanítása.
Az előzőeket erősíti a tantestület által választott értékrendszer is, amelyben az egyéni képességek fejlesztése, az értékek megbecsülése és a konvertálható tudás megalapozása szerepel.

Az eredményesség mérése a minőségirányítás bevezetésével folyamatos, pozitív elmozdulást mutat, amit a folyamatos korrekció segít.
Az intézményben diákönkormányzat működik a törvény által meghatározott jogokkal.
A taneszközök megválasztásakor fő szempont, hogy lefedje a tananyagot, motiváló legyen, valamint a pedagógus és a gyerek azonosulni tudjon vele.
Házirendünk az iskolai élet alapvető szabályait tartalmazza és szabályozza mindennapjainkat.

Tárgyi feltételek, felszereltség

Tantermek száma

bulletAz iskola központi épületében 37 tanterem van
bulletA melléképületben 5 osztály kap helyet
bulletA tantermek közül 25 szaktanteremként működik
bulletAz alsó tagozatosok osztálytermekben, a felsősök szaktantermi rendszerben tanulnak
bulletAz idegen nyelv az informatika és a technika tanítása csoportbontásban történik
bulletA tornaterem méreteinél, felszereltségénél fogva alkalmas több osztály egyidejű foglalkoztatására, sportversenyek lebonyolítására.

Egyéb feltételek

bulletA könyvtár 25.000 kötettel valamint 600 egyéb könyvtári egységgel lehetőséget nyújt kölcsönzésre, tanórák és egyéb foglalkozások megtartására.
bulletA játszószoba, a fejlesztőjátékok külön birodalma, folyamatosan fogadja a tanulócsoportokat.
bulletAz étkeztetés önkiszolgáló módon történik, kulturált ebédlőben.
bulletKötelező taneszközeink mellett nagyon gazdag, változatos a szemléltetőeszköz készletünk is.
bulletTelevíziók, videók, interaktív táblák, számítógépek, internetes hozzáférés segítik a korszerű oktatást.
bulletLehetőség van tanítási időn kívül terem és tornaterem bérlésére is.

 

Pro Scola Urbis

Pro Scola Urbis

Az iskola tantestülete kiemelkedő nevelő-oktató munkájáért
2002-ben elnyerte a Pro Scolis Urbis Alapítvány elismerő díját

 

 

Hartyán Általános Iskola

Intézményi adatok

 

Fenntartó: Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Képviselőtestülete
Intézményvezető: Csörgő Mária igazgató
Cím: 1157 Budapest Hartyán köz 2-4.
Alapítás éve: 2011. augusztus 11
Alapító okirat (letöltés pdf fomátumban)
Elérhetőségek: Telefon: 06-1-418-2111
Fax: 06-1-416-0720
Belső telefonszámok
e-mail: hartyaniskola@t-online.hu

 

 

Az iskola szervezeti felépítése

Az iskolai tevékenység szervezeti keretei

Iskolavezetőség

Igazgató Csörgő Mária
Igazgatóhelyettes de Pott Beáta, Szőcs Tamás

 

Évfolyamvezető

1 – 2. évfolyam Tóth Gabriella
3 – 4. évfolyam Cseréné Schach Annamária
5 – 6. évfolyam Szabóné Molnár Éva
7 – 8. évfolyam Zsoldos Béláné

Munkaközösség-vezető

Természettudomány Kovács Istvánné
Társadalomtudomány Kocsis Ibolya
Idegen nyelv Szabóné Berki Katalin
Testnevelés Dalnoki Ildikó
Kreatív Prepokné Sinkó Anikó
Komplex Garamszegi Zsuzsanna
Napközis Szunyogh Tünde

Közalkalmazotti tanács

Elnök Koppány Krisztina
Tagok Fekete Katalin
  Székelyné Krizsán Mária

Egyéb megbízatások

Diákönkormányzatot segítő tanár Molnár Mariann
Dekoráció felelős Prepokné Sinkó Anikó
Tankönyvfelelős Garamszegi Zsuzsanna
Órarend készítő Zsoldos Béláné
Jegyzőkönyv vezető Salzer Edina
Jegyzőkönyv hitelesítője Szántó Péterné, Szentkuti Jánosné
Gyermekvédelmi felelős Kovácsné Debreczeni Krisztina
Iskolapszichológus Pózmán Brigitta
Szabadidő-szervező Gulyás Gabriella
Iskolai rendezvények, műsorok hangosítása Debreczeni Árpád

 

A 2011-2012. tanév pedagógusai

Engedélyezett létszám: 56,75 fő
Tartósan távol lévő:   7 fő
   
Tantárgy megnevezése Tanító pedagógusok száma
   
Felsős tanár  23,75 fő
Alsós tanító   15 fő
Napközis nevelő   12 fő
Fejlesztőpedagógus   3 fő
Logopédus   1 fő
Könyvtáros pedagógus   1 fő
Iskola pszichológus   1 fő